Második Bejegyzés - Textológia–Filológia–Értelmezés konferencia
2013. május 29. és 31. között részt vettem Miskolcon a Textológia–Filológia–Értelmezés (A 18–19. századi magyar irodalom) elnevezésű tudományos konferencián. Itt A textológus felelőssége a Pesti Hirlap szerzőségi azonosításainak tapasztalatai alapján címmel tartottam előadást, melynek szövegét most itt is közzéteszem. Feltöltöm az előadás közben levetített ppt fájlt is (A textológus felelőssége.ppt (82944)), mivel az előadás megértéséhez szükséges táblázatokat ez tartalmazza.
A textológus felelőssége a Pest Hirlap szerzőségi azonosításainak tapasztalatai alapján
Egy új szövegkiadás megjelenése rendszerint az adott szerző életművének kutatását is fellendíti. Ha azonban a sajtó alá rendező nem kellő körültekintéssel jár el, a gyűjtemény hibái a szerzővel kapcsolatos kutatásokat is tévútra vezethetik. A szövegkiadó felelőssége annál is nagyobb, mivel a kutatók munkájuk során rendszerint nem járják végig azt az utat, mint a kiadás készítője, így többnyire kénytelenek a megjelent szövegre, és a sajtó alá rendező által sugallt értelmezési hagyományra hagyatkozni. Egy-egy kiadás így általában hagyományt teremt, amely akár évszázadokra is meghatározhatja a szerzővel kapcsolatos kutatások irányát.
Klasszikus példa erre a Kazinczy Ferenc által 1813-ban készített kiadás Dayka Gábor műveiről. Kazinczy Dayka munkáit egy minden tekintetben a saját ízlését reprezentáló kötetként kívánta kiadni, ezért számos változtatást hajtott végre a köteten és az egyes szövegeken is. E változtatásokat azonban az esetek nagy részében nem jelölte. Mindemellett biográfiát is írt a kötethez, melyben megalapozta a Daykát szentimentális költőnek tartó hagyományt. E hagyomány létjogosultságát csak 2000-ben kérdőjelezte meg Szilágyi Márton, míg az első, Dayka eredeti kézirataiból készült szövegkiadás is csupán 1993-ban jelent meg. A Kazinczy-féle kiadáson alapuló hagyomány tehát csaknem kétszáz évig gátolta Dayka eredeti szövegeinek vizsgálatát, és életművének újraértékelését.
Eötvös József Reformjának esete már közvetlenül a Pesti Hirlaphoz kapcsolódik. E munkában a szerző maga szerkesztette röpirattá 1846-ban a lapban addig közölt írásait. A Reformban Eötvös eszméi jóval koherensebben jelennek meg, mint az alapjául szolgáló hírlapi cikkekben. Vélhetően ennek köszönhető, hogy a későbbi szövegkiadók Eötvös Pesti Hirlap-beli írásainak kiadásakor szükségtelennek ítélték a Reformba dolgozott írásokat külön is megjelentetni. Az 1886-os Eötvös József báró összes munkái sorozatban a politikai írások nem is szerepelnek. Az 1901–1903 között megjelent Báró Eötvös József Összes Munkái sorozatban Voinovich Géza a Reform mellett csak azt a két Eötvös művébe dolgozott cikket közölte, melyeket a szövegkiadó szerint Eötvös „egészen” átdolgozott a Reformban. Voinovichhoz hasonló módon járt el az 1970-es években Eötvös politikai írásait sajtó alá rendező Fenyő István az Eötvös József Művei sorozatban. Voinovich és Fenyő eljárása mindenekelőtt azért sajnálatos, mert a Reformba nem kerültek be azok a napi politikai helyzetre való utalások, melyeket a Pesti Hirlapban publikált írások még tartalmaztak. Ezek nélkül pedig a centralisták és Eötvös 1844–1845-ben végrehajtott politikai manőverei nem ismerhetőek meg. Ráadásul a Reformba a négy részből álló, Központositás és helyhatósági rendszer című cikksorozatnak csupán első két darabja került be, ám az említett szövegkiadások még csak a röpiratból kimaradt két cikksorozat-részt sem hozzák.
A Reform esetében tehát maga a szerző teremtett egy olyan, az eredetitől lényegesen eltérő szövegvariánst, mely hagyományképző erejével a korábbi változatot háttérbe szorította. Pedig Eötvös művei 1844–1845-ös befogadástörténetének vizsgálata csakis a Pesti Hirlapban megjelent szövegek tanulmányozása révén lehetséges.
A szövegkiadások készítése tehát nagy felelősséggel jár, így a sajtó alá rendezőnek munkája során a lehető legnagyobb körültekintéssel kell eljárnia. Különösen igaz ez egy olyan szövegkorpusz esetén, mint a centralista Pesti Hirlap, ahol az írások jelentős részét névtelenül, illetve áljel alatt publikálták. Itt a munkát az anonym és pseudonym cikkek azonosításával kell kezdeni. Az attribúcióra számos módszert ismerünk az aláírási szokások vizsgálatától a tartalmi, szó szerinti egyezések keresésén át a stilisztikai, dialektológiai, morfológiai vizsgálatokig. Az ezekkel a módszerekkel azonosított cikkek azonban különböző valószínűséggel adhatóak egy-egy szerzőnek attól függően, hogy milyen elemekkel igazolható a szerzőség. Ennek megfelelően ezen írásokat két csoportra kell osztani, Csengery Antal esetében például Csengery-cikkekre, illetve Vélhetően Csengery-cikkekre.
A továbbiakban két cikk azonosítását fogom elvégezni. Ezek közül az egyik a Csengery-cikkek kategóriába, míg a másik a Vélhetően Csengery-cikkek kategóriába sorolható. A két szöveg modern kiadásban még nem jelent meg, de a téma kutatói közül többen is Trefort Ágostonnak tulajdonítják ezeket anélkül, hogy állításukat bármilyen formában igazolnák. Az attribúció bemutatása hozzásegít annak a következtetésnek a levonásához, hogy a Pesti Hirlap szerzőségi tulajdonításait csak a lap összes fontos munkatársának publicisztikai jellemzői ismeretében lehet elvégezni. Előadásom végén ennek az ismeretnek a birtokában vázolom egy, a lap fontos szerzőinek írásait kiadó könyvsorozat tervét.
Az elsőként elemzendő cikk 1846. május 28-án jelent meg Vámszövetség címmel, míg a második 1846. május 7-én Hitelintézet és örökváltság címen. A szerzőként Trefortot megjelölő álláspont érveit nem ismerjük, de közülük vélhetően az írások közgazdasági témája, és az alattuk szereplő ⊙ jel lehetnek a legfőbbek. A korszakban ugyanis Trefortot a centralisták közgazdászaként tartották számon – korábban érvelt is a vámszövetség és az örökváltsághoz szükséges Hitelintézet mellett –, és ő is használta ezt a szignót. Ezek az érvek azonban korántsem meggyőzőek, hiszen a ⊙ jelet Csengery is használta, ráadásul ő is kiállt a vámszövetség mellett, például Az ausztriai birodalom kereskedelmi viszonyai című cikksorozatában. Az örökváltság mellett pedig szerkesztőségi cikkekben érvelt. Ez mindkét írás esetében felveti Csengery szerzőségének lehetőségét. A továbbiakban az áttekinthetőség érdekében a két írást külön-külön tárgyalom. Az azonosítást a lap minden ekkori fontosabb szerzője – Csengery Antal, Eötvös József, Irínyi József, Szalay László, Trefort Ágoston – jellegzetességeit figyelembe véve végzem el.
A szerzői azonosításhoz szükséges sajátosságokat a felsorolt szerzők írásaiból vontam el. Minden szerzőtől 20-20 cikket vizsgáltam meg részletesen. Csengerynek viszont mind a 49 ismert írását elemeztem. Mindkét cikk azonosítása során készítettem táblázatot, melynek első oszlopában az attribúcióhoz használt módszereket soroltam fel, a másodikban az adott módszerrel a vizsgált cikkben kimutatható jellegzetességeket, majd az ez után következő oszlopokban az egyes szerzők kapcsolódó adatait. Az utolsó oszlop azt mutatja, hogy az adott módszer mely munkatárs, vagy munkatársak szerzőségét valószínűsíti.
A Vámszövetség esetében az eddig elmondottakon kívül Csengery szerzősége mellett szól, hogy az írás szerepel azon az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában, a Csengery kéziratok között található listán, mely Csengery kézírásával íródott, és melyen a szerkesztő minden bizonnyal saját Pesti Hirlap-beli írásait gyűjtötte össze. A stilisztikai elemzés is leginkább Csengery, illetve Irínyi szerzőségét valószínűsíti, hiszen a cikk a style coupé stílusformájában íródott, aminek a centralisták közül ők váltak leginkább a mestereivé.
A szóhasználat vizsgálata számos Csengeryre, vagy Csengeryre is utaló elem mellett csak egy olyat mutatott ki, mely csökkentheti szerzősége valószínűségét. A miként szó minden esetben mikint formában olvasható a szövegben. A -ként ragot és a miként szót ugyanis Szalay rendszerint i magánhangzós változatában használta, míg Irínyi kivételével a többi centralista ez idő tájt kezdte kizárólagos gyakorisággal alkalmazni ezt a variánst, Trefort 1846 márciusától, Eötvös pedig 1846 májusától. A Csengerynél bekövetkező hasonló változás pontos időpontját azonban nem tudjuk megállapítani. Az ő írásaiban az i magánhangzós változat az eddigi adatok szerint 1846. július 31-én került túlsúlyba, azonban az ezt megelőző, ismert Csengery-cikk majdnem három hónappal korábban, május 8-án jelent meg. Nem zárható ki tehát, hogy a stilisztikai változás Csengery írásaiban már 1846. májusában végbement. Mindezek alapján a Vámszövetség című írást a Csengery-cikkek közé kell sorolnunk.
A Hitelintézet és örökváltság szintén a style coupé stílusformájában íródott, ami leginkább Csengery illetve Irínyi szerzősége mellett szól. Csengery szerzőségét valószínűsíti az is, hogy a szöveg írója kijelenti, a Pesti Hirlap minden „magasabb combinatioval” írt örökváltsággal kapcsolatos cikket közölni fog. A lap nevében ilyen kijelentést ugyanis leginkább a publikálandó írásokat kiválasztani hivatott szerkesztő tehetett. Ráadásul a szöveg nem tartalmaz olyan mélységű közgazdasági elemzéseket, mint amilyenek a közgazdasági íróként ismert Trefort tolla alól kerültek ki. A szerző itt csupán néhány mondatban vázolja fel egy, az örökváltság elősegítésére felállítandó hitelintézet tervét.
A cikk részletes elemzése is több, egyértelműen Csengeryre utaló jellegzetességet mutat ki. A szöveg szerzője például négyféle múlt időt használ a cikkben, az egyszerű múltat, az elbeszélő múltat, a Ø + vala jeles összetett múltat, és az -á/-é + vala jeles összetett múlt kizárólag Csengery által alkalmazott rövid magánhangzós változatát (kelle vala). A -ként rag csak é magánhangzós variánsában (lassankénti, évenként) olvasható a cikkben, ami ez idő tájt csak Csengery és Irínyi írásaiban megszokott.
Mindezzel szemben csupán két olyan szóhasználati jellegzetesség figyelhető meg a szövegben, mely csökkenti Csengery szerzőségének valószínűségét, igaz egyik sem zárja ki azt. A feladat főnév a szövegben csak ebben a változatában szerepel, ami egyedül Irínyire jellemző, bár Csengery, Trefort és Eötvös is alkalmazza ezt a variánst. Inkább Trefort, illetve Irínyi szerzőségét valószínűsíti, hogy a szerző a javasol ige származékának (javaslattal) nem alkalmazza a javall igéből képzett változatát. Csengery gyakrabban használja a javall származékait, mint a javasoléit, Eötvös és Szalay pedig körülbelül ugyanolyan arányban alkalmazza a két variánst. Azonban mivel csak egy, a javasolból képzett szó szerepel a szövegben, ez a nyelvi elem nem vehető teljes súlyával figyelembe.
Jóval több érv szól tehát Csengery szerzősége, mint Treforté mellett. Ám mivel ezt az írást Csengery semmilyen formában sem vallotta magáénak, az írás a vélhetően Csengery-cikkek közé sorolható.
E két cikk attribúciója egyértelműen mutatja, hogy a szerzőhöz kötés során nem elég arra a személyre koncentrálni, akinek szerzősége első pillantásra a legvalószínűbbnek tűnik, hanem a többi munkatárs szerzőségének lehetőségét is szem előtt kell tartani, és minden munkatárs publicisztikai jellegzetességeit vizsgálni kell. Ez leginkább akkor kivitelezhető, ha a lap fontos szerzőinek írásait egyszerre rendezi sajtó alá egy egymás eredményeit figyelembe vevő kutatócsoport. Mindebből azonban az is következik, hogy a lap szempontjából fontos, eddig kiadatlan szerzői életműveket – Csengeryét, Irínyiét, Keményét, Trefortét – is össze kellene gyűjteni. Ezek körülhatárolása ugyanakkor a korábban már kiadott Eötvös és Szalay életművek vitás kérdéseit is segíthetne eldönteni, hiszen ezáltal könnyebbé válhatna a kérdéses hovatartozású szövegek odaítélése. Ideális esetben a kötetek azt követően jelenhetnének meg, ha a kutatócsoport tagjai már minden szöveg hovatartozásában megegyeztek. Az egyes szerzők eltérő valószínűséggel az írónak adható cikkeit kategóriánként kellene közölni. Az ismert szerzőjű szövegeket tartalmazó kötetek mellett pedig egy olyat is ki kellene adni, mely azokat a lapban megjelent nagy horderejű írásokat tartalmazza, melynél a szerzőségre még következtetni sem lehet. Ugyanez a kötet tartalmazhatná a „kevésbé” fontos szerzők – például Madách Imre, Szemere Bertalan – centralista irányultságú, vagy az események menetének megértéséhez szükségesnek látszó lapbeli írásait is. Az elmondottak alapján tehát összesen 7 kötet kiadása látszik feltétlenül szükségesnek. Az Eötvös-kötetnek tartalmaznia kellene a Reformot is, mint hagyományteremtő értékű és nagy jelentőségű szövegváltozatot. 8. kötetként talán szóba jöhetne a lap szerkesztői jegyzeteinek kiadása. A három szerkesztő – Szalay, Csengery és Kemény Zsigmond – szerkesztői jegyzeteinek és szerkesztőségi cikkeinek együttes kiadása lehetővé tenné lapvezetői felfogásuk és elképzeléseik összehasonlító vizsgálatát. Ezáltal talán kimutathatóvá válna az esetleges különbségek oka is, ami hozzásegíthetne eddig megválaszolatlan politikatörténeti kérdések eldöntéséhez. Mindemellett a szerkesztők ezekben az írásokban ugyanúgy elveikről, elképzeléseikről adtak számot, mint nagyobb terjedelmű szövegeikben, így a szerkesztői jegyzetek is fontos támpontokat adhatnak eszmerendszereik megismeréséhez. A 8. kötet megjelenését követően a könnyebb eligazodás érdekében egy közös tartalomjegyzéket és mutatókat tartalmazó kötetet is ki lehetne adni.
Az ily módon kivitelezett munkákat érdemes lenne elektronikusan is megjelentetni, illetve már a részeredményekből is egy folyamatosan bővülő adatbázist készíteni. A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában az utóbbi időben alakulni látszik egy kutatócsoport, mely a szükségesnek látszó munkát elvégezhetné. Ebből kifolyólag az esetleges részeredmények elektronikus közzétételére a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Intézetének honlapja tűnik a legalkalmasabb felületnek. Az adatbázisnak a kereshetőség és listázhatóság mellett a kéziratokról és korábbi kiadásokról készült fotók megjelenítése is az előnyei közé tartozna. Ráadásul az elektronikus közlés során az egyes cikkekhez tartozó jegyzetek szinte korlátlanul bővíthetőek lennének. Később pedig az adatbázisban közzétett írások száma meg is haladhatná a papíralapon megjelentetett szövegekét, és olyan elektronikus kiadássá válhatna, mely a centralista Pesti Hirlapban megjelent összes írást tartalmazná, a hozzá tartozó jegyzetekkel – és ahol lehetséges – azonosításokkal együtt.